post

Véget ért a 2019-es utánpótlás szezon – 2. rész

A Győr Sharks Junior Programjáért felelős stábot kérdeztük a szezon végének kapcsán.

Szeptemberben indult és már véget is ért az idei utánpótlás bajnokság. Ebben a cikkben a Sharks utánpótlás szerepléséről beszélgetünk Andres Fernandez – utánpótlás head coach, Horváth Péter – utánpótlás line coach és Szilas Péter – utánpótlás defense coordinator társaságában. Az első rész az U15 és az U17 elért eredményeiről szólt. Itt a második részben az U19-ről, valamint a holtszezonban elvégzendő feladatokról olvashattok.

Tekintsük át az U19-es bajnokságot! Kilenc csapat jelezte indulási szándékát: DEAC Gladiators, Tatabánya Mustangs, Budapest Wolves, Budapest Cowbells, Miskolc Steelers, Fehérvár Enthroners, Budapest Eagles, Young Guns United és természetesen a Győr Sharks. A Sharks az Eagles, Mustangs, Enthroners, Cowbells alkotta csoportba került. Az előbbi két korosztálytól eltérően itt az alapszakasz után rájátszás következett. Az 1. a 4. helyezettet fogadta, a 2. pedig a 3. helyen zárt csapatot. A rájátszásból továbbjutó két csapat indulhatott a döntőben.
Tavaly nyeretlenül zártatok, idén 3 győzelem, 1 vereség a mérlegetek az alapszakaszban. Elég rendesen átrendeződtek az erőviszonyok.

Szilas Péter – A szezon előtti célkitűzésünk egy győzelem volt, az elmúlt évek 0-4 szezonjai után, már az is haladás lett volna. Ezt a srácaink bőven túlszárnyalták. Itt a csapat összetételében nem volt akkora változás a tavalyihoz képest, viszont hozzáállásban sokat fejlődtek. Akik utolsó évükben járnak, illetve játszottak HFL-ben is, magabiztosabbak és odaadóbbak voltak, mint tavaly, ami az egész csapatnak lendületet adott.
Andres Fernandez – Való igaz, a tavalyi szereplésünk nem volt valami jó. Idén viszont a srácok rengeteg munkát végeztek a holtszezonban és a munkájuk beérett. Évek óta először győzelmi rekorddal zártuk az évet. Ami pedig a legfontosabb, hogy a srácok megtanulták milyen csapatként játszani, mint egy család és ez közelebb hozta őket egymáshoz.

Néha óriási szakadék volt csapat és csapat között. Nagyon sok meccsen lépett életbe a „mercy rule”, amit lehet nem is ártana elmagyarázni kicsit, mert sok helyen, sokszor reklamáltak a szurkolók, hogy a tabellán rosszul vannak feltüntetve a szerzett, illetve kapott pontok.

Szilas Péter utánpótlás defensive coordinator

Horváth Péter – 35 pontos különbség felett futóóra van, de talán fontosabb, hogy a végeredménybe sem kerül ennél nagyobb különbség.
Szilas Péter – A mercy rule szerintem egy nagyon hasznos szabály, ami a sérülések esélyét csökkenti, illetve gyorsítja azokat a meccseket, amelyeken talán egyik fél sem tud sokat fejlődni.
Andres Fernandez – Így van, ez a lényeg. Annyit tennék hozzá, hogy mutat némi sportszerűséget és nem hagyja megalázni a másik felet.

Az elődöntőig jutottatok, a meccset a Budapest Wolves ellen játszottátok idegenben.

Szilas Péter – Sajnos 44-13 (7-0, 21-7, 6-6, 10-0) arányban alul maradtunk. Bár az eredmény nem ezt mutatja, de végig keményen küzdöttek a srácok. Nem adták fel és sok jó pillanatunk volt. Nem volt a legjobb a kivitelezés, ezért nem tudtunk jobb eredményt elérni.
Horváth Péter – A szezonnak vége, de ez a csapat jó alapokat fektetett le a jövő U19-einek. Mindenki sokat tud tanulni a szezonból. A játékosok és az utánpótlás program is nagy utat tett meg az elmúlt pár évben.
Andres Fernandez – A szülők és a szurkolók ehhez nagyban hozzájárulnak. Köszönjük a szülőknek, hogy segítik az edzők munkáját, de leginkább azt, hogy bíztatják a srácokat, amikor játszanak. Köszönjük ezt a nagyszerű 2019-es szezont!


Az U19 eredményei

Beszámoló az U19 Mustangs vs Sharks mérkőzésről

Eredmények

Csapat1234Elért pontszám
Mustangs9130022
Sharks07131434
Az U19 Sharks vs Eagles mérkőzés beszámolója

Eredmények

Csapat1234Elért pontszám
Sharks13217735
Eagles00000
A mérkőzés beszámolója

Eredmények

Csapat1234Elért pontszám
Enthroners00000
Sharks715141435
U19 – Sharks vs Cowbells beszámoló

Eredmények

Csapat1234Elért pontszám
Sharks00066
Cowbells7147028
Az elődöntőről készült beszámolónk

Eredmények

Csapat1234Elért pontszám
Wolves72161044
Sharks076013

Az U19 döntőt november 17-én játszották.
U19 DEAC Gladiators – Budapest Wolves 14-21 (6-7, 0-7, 8-7, 0-0).
A 2019-es év U19 bajnoka a Budapest Wolves. Gratulálunk a Wolves-nak és minden induló csapatnak.

A szezon épphogy véget ért, de adja magát a kérdés: mik a tervek jövőre?

Szilas Péter – Ez előtt utoljára a 2009-es U19 szezonban voltunk rájátszásban, nem szeretnénk megint 10 évet várni. Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen lesznek távozóink. Mindenképpen komoly toborzásba akarunk fogni, az off-szezonban pedig a fizikális felkészülés lesz nagyon fontos a játékosainknak.
Andres Fernandez – Ez volt a harmadik évem edzőként és a második, mint a junior program vezetőedzője. Sokukkal már három éve együtt dolgozunk. Hallgatnak rám hogyan készítsék fel magukat fizikailag és mentálisan azokra, amikkel szembe kell nézniük egy szezon alatt. Több idősebb U19 játékosunknak van már HFL tapasztalata is, ezért nagyot léptek előre vezéregyéniségekként és segítettek megváltoztani a csapat mentalitását, még a jövőre nézve is. Úgy gondolom, hogy az idei felkészülésük túlszárnyalta az eddigi években mutatottat, eldöntötték, hogy hajlandóak keményen dolgozni a győzelemért. Szerintem a legnagyobb dolog amiben az U19 fejlődött ebben az évben, az hogy ez nem csak egy csapat, hanem ez egy család. A családodnak felelősséggel tartozol és mindent meg kell tenned családod sikerének érdekében. Ez az U19 letette az alapokat, amire a jövő U19-ei építkezhetnek.

Andres Fernandez – utánpótlás head coach

Mi, vagy mik azok, amiben a legtöbbet kell fejlődnötök?

Andres Fernandez – Sok dolog szorul fejlesztésre. Szerintem sikeresebb toborzás és több játékos megtartása segítené, nem csak az U19-et, hanem mindegyik korcsoportot. Erősödnünk kell a fizikai és a mentális felkészülésben is. Ez nem könnyű sportág. A fizikai felkészülés segít abban, hogy elkerüljünk egy halom sérülést, amiket látnunk kellett idén. Végül a gondolkodásmódunk és kulturánk fejlesztése segít bennünket továbbhaladni abban az irányban, amit felvázoltunk a Sharks junior programban.

Nem csak az eddig említett korosztályokban vannak csapataitok. Nekik milyen lehetőségeik vannak, hogy mérkőzésen mérettessék meg magukat?

Szilas Péter – Az U11 és U13 korosztályok ősszel kevesebb hangsúlyt kapnak az idősebbek bajnokságai miatt, pedig velük kezdődik minden. Hosszú távon csak úgy lehet sikeres a csapatunk, ha egész fiatal kortól neveljük az utánpótlást. Tavasszal mérföldkőhöz érkeztünk, amikor 11 fős focit játszottunk a Junior Tigers U13 ellen Bécsben. Játszottunk még a Vinnytsia Wolves ellen U13 kupát és szintén a Tigers ellen az U11 csapatunkkal. (A Rising Stars Cup-ról itt olvashattok bővebben.) Ősszel egy barátságos meccset játszottunk az Újpest Bulldogs U13-mal, ami fontos volt, hogy ne széledjen szét a csapatunk mérkőzés hiányában. Az idei – remélhetőleg átmeneti -, pálya nélküli évben sok játékosunk hagyta abba a focit és kevés toborzott újonc maradt meg nálunk, így jövőre mindenképp az a cél, hogy újra feltöltsük a keretet és minél több nagypályás meccset játsszunk a legfiatalabbakkal is.
Andres Fernandez – Így van. Minél több meccset játszanak és minél több gyakorlatot szereznek, annál jobbak lesznek. Sajnos Magyarországon nincs sok ellenfél ebben a korosztályban, de mérkőzések osztrák csapatok ellen, vagy további csapatok meghívásával a környező országokból jót tesznek ennek a korosztálynak, hogy több tapasztalatot és játékidőt szerezzenek.

Mi vár még rátok idén?

Szilas Péter – A VII. Next Generation Bowl. November 24-én, vasárnap 16:00-kor lesz Bécsben. A többi magyar U15-ös csapattal közösen fogunk indulni, így meg kell majd küzdeni a helyekért. Andres Fernandez a vezetőedző, de más csapatokból is jönnek edzők. November 16-17-én lesz egy edzőtábor Székesfehérváron, ahol kiválasztjuk azt a 45 játékost, akik utazhatnak Bécsbe. 23-án Győrben fogunk edzeni, majd 24-én indulunk Bécsbe.

A Next Generation Bowl VII Facebook eseménye.

További sok sikert kívánunk, köszönjük, hogy a rendelkezésünkre álltatok!

Please follow and like us:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük