Elindult a DIV1 és az U15 bajnokság.
DIV1
A Győr Sharks a Szombathely Crushers csapatát fogadta a Magyar Bajnokság első osztálya nyitómeccsén.
Boda Gábor vezetőedző elmondta:
„A cél a csapatépítés. Szeretnénk minden játékosunk kipróbálni, a fiatal játékosokat beépíteni, felkészülni a jövő évi HFL bajnokságra. Ez a csonka szezon az építkezésről szól.”
Nem a győzelem volt az elsődleges cél, hanem, hogy jól le tudjuk játszani játékainkat.
A pénzfeldobást megnyertük, oly annyira, hogy az ellenfél rossz választásának köszönhetően mindkét félidőt támadással kezdhettük. Az első támadássorozatban hamar elveszítettük a labdát egy fumble-nek köszönhetően.
Pont ilyen döcögősen indult a védelem és máris átvette a vezetést a Crushers. Az akadozva játszó Sharks vedősor az első félidőben 4 TD-t kapott, de sikeresen blokkolt két extrapont kísérletet, aminek a meccs kimenetele szempontjaból nagy szerepe lett.
A támadó sor jól tartotta a labdát, sok hasznos yard-ot szerezve haladt a pályán. Maxim Cherepivskiy irányítónk jó bemutatkozásának köszönhetően 2 TD paszt is kiosztott Benedek Lászlónak, aki az extrapontokat is magabiztosan értekesítette, így 14-26-os állással fordulhatott a két csapat. A védelem a koncentráltabb játéknak köszönhetően nem engedett egyetlen pontot sem a második játékrészben. A támadó sor viszont nem adta fel és a 4. negyedben egy 92 yard-os Ráthonyi Kende futással szépített az álláson. Az extrát Benedek Laci ismét sikeresen értékesítette. A lendületben lévő támadó csapat az utolsó percekben egy újabb passzolt menetrend szerint érkező Max Cherepivskiy – Benedek Laci összjátékból átvette a vezetést. Benedek sikeresen értékesítette a 4. extra pontot is, beállítva az utolsó percben a 28-26-os végeredményt.
Köszönettel tartozunk a nagy számban megjelent közönségnek is, akik lelkes szurkolása nélkül nem sikerülhetett volna a nagy fordítás.
A meccs támadó MVP-je Benedek László, míg a védelem oldalán Fekete Valentin lett a mérkőzés legértékesebb játékosa.

A cápáknak közel egy hónapot kell várni a következő meccsre, ami szintén hazai mérkőzés lesz a Miskolc Steelers csapata ellen.
A bajnokság állása:
Absolute Live DIV1 2020 Nyugat
Pos | Csapat | Gy | V | Pct | Szp | Kp | Net Pts |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | ![]() | 3 | 0 | 1 | 94 | 48 | 46 |
2 | ![]() | 1 | 2 | 0.3 | 58 | 42 | 16 |
3 | ![]() | 0 | 3 | 0 | 14 | 99 | -85 |
U15
Jól sikerült az első hétvége az u15-nek. Nehéz nap volt, mivel két mérkőzést is kellett játszanunk és az időjárás ennek nem kedvezett. A csapatunk viszont keményen küzdött és végül két győzelemmel zártuk a napot. Várható volt, hogy hibázunk majd, mivel az első meccseinket játszottuk idén, de mindent beleadva, csapatként két fontos győzelmet szereztünk. Sok játékosunk szerzett értékes játéktapasztalatot, ami jó jel a csapatunk számára.
A bajnokság pillanatnyi állása:
Junior U15 2020
Pos | Csapat | Gy | V | Pct | Szp | Kp | Net Pts |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | ![]() | 3 | 0 | 1 | 111 | 6 | 105 |
2 | ![]() | 2 | 1 | 0.67 | 44 | 35 | 9 |
3 | ![]() | 1 | 1 | 0.5 | 8 | 35 | -27 |
4 | ![]() | 0 | 2 | 0 | 6 | 71 | -65 |
4 | ![]() | 0 | 2 | 0 | 0 | 22 | -22 |
Fotó: Becs László