post

Maxim Cherepivskiy személyében új irányítót köszönthetünk a csapatnál

Az ukrán QB-t már ismerheti a győri közönség, hiszen tavaly kétszer is megmutatta nálunk mit tud a Kiev Capitals csapatát erősítve.

Az akkor mutatott kiváló teljesítménye is hozzájárulhatott ahhoz, hogy csapatunk vezetősége megszavazza neki a bizalmat a 2020-as szezonra.
Maxim épp időben érkezett Magyarországra, hogy részt vegyen az augusztus 13. és 15. közötti, balatoni edzőtáborunkon, ahol megkezdte a közös munkát a csapattal.

Andres Fernandez és Maxim Cherepivskiy

Isten hozott Győrbe! Mi az első benyomásod a helyről?

Nagyon örültem, hogy ismét Magyarországon lehetek. Tudom, hogy a magyar bajnokság csak négy hónapos, de már megismertem a csapatot és nagyon élvezem az edzéseket. Annak is örülök, hogy Andres Fernandez irányítása alatt dolgozhatok.

Tavaly már játszottál a HFL-ben. Mit gondolsz a magyar fociról?

Magyarországon magasabb szinten játszák a futballt, mint Ukrajnában. Tavaly, mikor a HFL-ben játszottam nagyon jól szervezettnek láttam a bajnokságot. Jó tapasztalatokat szereztem hasonló erejű csapatok ellen.

Milyen más ligákban játszottál?

Leginkább Ukrajnában, de két éve a Baltic League-ben a Riga Lione csapatával lettünk bajnokok.

Mióta focizol?

Gyerekkorom óta ismerem a sportot, édesapámnak köszönhetően (aki a 2000-es amerikai futball Európa Bajnokságon az ukrán válogatottban szerepelt – a szerk.). Flag focit játszottam, majd 15 évesen megvolt az első meccsem. Egy kicsit ijesztő volt 😁

Melyik meccset várod a leginkább?

Keményen akarok küzdeni és döntőbe jutni.

Üzennél még bármi mást a szurkolóknak?

Szeressétek ezt a nagyszerű sportot! 😊



English version:

Welcome to Győr! What are your first impressions of the place?

I was very happy to be back in Hungary again. I know that the championship in Hungary is only 4 months, but I already managed to get to know the team and got a lot of pleasure from the training process.
Glad to be working under the leadership of Andres Fernandez.

You played in the HFL last year. What do you think about football in Hungary?

The level of football in Hungary will be higher than in Ukraine. Last year playing in HFL, I saw a good organization of the tournament. It was interesting to get experience playing with teams of almost equal strength.

What other leagues have you played in?

It was mainly Ukraine, but two years ago, I participated in the Baltic League, where I played for the Riga Lions team, and we became Baltic champions in 2018.

When did you start playing football?

I know about football from my childhood. Thanks to my father, I learned about this sport. I played flag football, and I played my first game when I was 15. It was a little scary. 😁

Which game are you most looking forward to?

I really want to go the hard way and get to the final.

Is there anything else you want to share with the fans?

Love this wonderful sport! 😊

Please follow and like us:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük