post

Wolves vs Sharks – a head coach értékelése

Dustin Hawke Willingham: Nem ment olyan jól a meccsünk a Wolves ellen, mint szerettem volna.

21 pontot ott hagytunk a pályán és sokkal jobban kell vigyáznunk a labdára is, nem adhatjuk el.
Ismét nagyon büszke vagyok arra, hogy a csapat szívvel-lélekkel küzdött az egész meccsen. Ez egy hatalmas része a sportnak és úgy gondolom, hogy játékosaink ezt egyre inkább megértik. Fejlődnöm kell abban, hogy a védelmet jobban felkészítsem és az irányítóval is dolgoznom kell, hogy ne adjuk el a labdát. Nagyon kevés csapat tud 5-6 eladott labdán túllépni, ezek miatt leginkább magamat hibáztatom. Jobb edzővé kell válnom, ahogy haladunk a szezonban.

Nagyon várjuk, hogy otthon játszhassunk május 5-én. Reméljük, hogy ugyanannyi lelkes szurkoló fog biztatni minket, mint legutóbb és ezt győzelemmel tudjuk meghálálni!
Itt szeretnék nyilvánosan bocsánatot kérni a játékvezetőktől, akikkel az egész meccs során intenzíven kommunikáltam. Úgy éreztem nem kaptuk meg az egyenlő bánásmódot tőlük. 10, Európában játékosként eltöltött szezon után erre edzőként számítanom kell. A játékvezetők teljesítményétől függetlenül nem veszíthetem el a fejem és nem lehetek tiszteletlen velük. Elnézést kérek a csapatot buzdító gyerekektől és szurkolóktól, hogy ezt látniuk kellett.
Köszönöm azt a sok szeretetet és biztatást, amit a csapat kap a Sharks közösségtől.

Our game vs the Wolves didn’t go as well as I thought. We left 21 points on the board and we must take care of the ball better by not turning it over.
I am again very proud of the way our TEAM fought all game and gave 100% effort and 100% attitude. That is a huge element to the game that I believe our guys are learning to be consistent with.
I must be better at preparing our defense and working with our quarterback to not turn the ball over as we did. Very few TEAMS in the world can overcome 5-6 turnovers and I place much of the blame on myself. I must be a better coach moving forward.
We are excited to play in front of our home crowd on May 5th in Gyor. We hope we can get the same number of fans with the same energy to help us get a Win!
On a side not I would like to publicly apologize to the referee’s as I was extremely intense with them throughout the Wolves in game in Budapest. Back home in America we call it “Being Home-Towned” meaning we weren’t getting fair and equal treatment throughout the game by the referee’s. I should expect this now after playing in eiptpe for 10 seasons and now coaching. Regardless of the referee’s lack of accountability I cannot be getting angry and yelling at them or showing any disrespectful behavior during our games and im sorry to our younger generation who had to see that.
Thank you for the love and support to the Sharks organization, we are thankful for all the support we get from the Sharks community.

Eredmények

Csapat1234Elért pontszám
Wolves17621751
Sharks077721

Fotó: Daru Andrea

Please follow and like us:
error

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük