post

Új head coach érkezik a Cápákhoz

Örömmel mutatjuk be a felnőtt csapat új vezetőedzőjét, Dustin Hawke Willingham-et!

A 35 éves Dustin nem ma kezdte a sportot, egészen közel került a lehető legmagasabb szinthez, hiszen részt vett egy NFL edzőtáborban QB, majd defensive back poszton.
Játékosként nagyon szép sikereket ért el Európában. Megfordult a két legszínvonalasabb bajnokságban, az AFL-ben és a GFL-ben is, de a szintén erős olasz ligát is vezette passzolt yardokban. A norvég bajnokságban eltöltött öt éve alatt pedig nagy szerepet játszott egy kisebb csapat fejlesztésében, ahonnan többen vele tartottak, amikor az Oslo Vikinghoz igazolt és bajnokságot nyert. Talán a legnagyobb elismerése játékosként, hogy az amerikai válogatottat irányíthatta és két ízben is a csapat MVP-je volt.
Edzői múltjáról érdemes tudni, hogy szinte minden csapatánál ő állította össze a playbook-ot és a pályáról hívta a play-eket. Egy kipróbált és bevált rendszert és komoly európai tapasztalatot hoz magával a HFL csapatunkhoz. A sisakot szögre akasztva már a pálya széléről írányíthatja a Cápákat.
Nagyon várjuk a közös munka kezdetét, ami reméljük hosszú évekig fog tartani!

Please follow and like us:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük