post

Sharks vs Cowbells – ahogy a head coach látta

Nagyon büszke vagyok a csapatra, végre egy teljes meccset végigküzdöttünk.

Négy negyeden át kemény focit játszottunk és a hibák után újra felálltunk. Elmondtam a srácoknak is az öltözőben, hogy bár az eredmény vereség, mégis nyert ezzel a csapat és az egész egyesület. Azért mondom ezt, mert együtt tudtunk dolgozni, egy cél érdekében, hogy jobbá tegyük a Győr Sharks Amerikai Football SE-t. Mindezt egy top csapat ellen és ezt nagyon magával ragadó volt látni, hogy a sikereken és kudarcokon át küzdöttünk, büszke vagyok a csapatra.
Példát tudtunk mutatni a fiatal cápáknak, hogy hogyan kell játszani, még ilyen rossz körülmények – hideg és szakadó eső – között is. Az időjárás miatt az eredeti tervet fel kellett adnunk és rögtönözve kellett reagálnunk, hogy megadjuk magunknak az esélyt a győzelemre.
Kövecses Attila “Tata” #5 nagyon önzetlen döntést hozott, amikor arra kértük, hogy offensive guardként segítse a csapatot. Nem csak beállt, de kiváló munkát végzett! Ilyen egy igazi bajnok, egy igazi vezéregyéniség és egy igazi csapattárs. Úgy gondolom az egész csapatunk látta és csodálta, ahogy Tata küzdött a csapat győzelme érdekében. Úgy gondolom mindenkinek megmutatta – bár egyébként általában elkapót és futót játszik -, hogy mit jelent a football és a csapat.


Túl vagyunk a meccsen és most egy nagyon jó kievi csapatra kell készülnünk. Nagyon jó, hogy újra itt vagy Coach Arthur, aki kiváló munkát végzett a defense-zel, amióta visszatért. A csapattól egy újabb előrelépést várunk a negyedik meccsen, ahogy mondani szoktuk: nem az a lényeg hogyan kezded, hanem ahogy befejezed. Megvan az esélyünk, hogy egy nagyon jó csapat legyünk a playoffra.
Coach Art és az én elképzelésem, hogy olyan csapat leszünk, aki ellen senki nem akar játszani. Egy csapat, aki rengeteg nehézségen és bukáson túljutott, másodszorra nagyon veszélyes ellenfél.
Köszönjük a kiváló szurkolótáborunknak, akik a szörnyű időjárással dacolva végig bíztattak bennünket. Nagyon hálásak vagyunk és reméljük a szezon során vissza is tudunk adni valamit abból a sok támogatásból, amit tőlük kapunk. Nagyon keményen dolgozunk, hogy győzelemmel végezzünk az idei utolsó hazai meccsünkön május 19-én.

 

I am so proud of our TEAM, we finally battled an entire game TOGETHER as a TEAM! We played 4 Quarters of intense hard nosed football, we made mistakes and we kept our heads up and battled through extreme adversity TOGETHER and as I told the guys afterwards in the locker room, we may have lost the game today on the scoreboard, but we as a TEAM & organization got a W! I said this because we are working very hard TOGETHER as a unit driven by one common and universal goal for the future of Gyor Sharks American Football and the way we battled the top team in our league, the way we handled success and failure throughout the game was something that made me emotional in a great way and extremely proud of our TEAM. We showed the younger people in the Sharks organization how ist supposed to be done from a playing standpoint, in a situation that honestly sucked for everyone at the stadium on Sunday; extremely cold, beyond wet so much so that it changed how we had to play the game entirely having to abandon our original game plans as coaches and adapt and make in-game adjustments in order to compete for a chance to win and we did that. Attila #5 (I call him Tata) made an extremely selfless choice and decision early in the game when we asked him to help the TEAM and play offensive line as a guard on offense due to injuries…. He not only stepped in but he did an amazing job, he sacrificed everything for the TEAM and thats what champions and a true leader and teammate does. I feel like our entire TEAM saw this and everyone was amazed and in awe of how Tata handled himself, teh way he competed, the way he did what had to be done in order for his TEAM to have a chance to win. I am beyond proud of Tata and I believe this single act by a veteran player who typically catches passes or runs the ball sacrificed for the greater good of the TEAM, showed everyone in that stadium what football and the concept of TEAM & TOGETHER is all about.

That game is now over and we must prepare for a good Ukrainian team in Kiev. It’s great to have Coach Art back and he did am outstanding job with the defense since returning to the Sharks and we are currently wokring on film and preparing for Kiev and expecting our TEAM to make another step forward in game #4 as we remind the guys daily that: “its not how you start but how you finish” and we have an opportunity to be a really good football TEAM by the time playoffs come and Coach Art and I’s hope and vision is that we’ll be a TEAM that nobody wants to play as TEAM who’s overcome mountains of adversity & failure TOGETHER is a dangerous TEAM to play the second time around.
Thank you to our amazing fans who sat through this last game in the freezing rain and supported us throughout that battle. We appreciate you so much and hope we can involve you in our football family at some point in our season and allow us to show our gratitude and appreciation for your support and encouragement through our struggles. We are working extremely hard to get a WIN in our last home game May 19th, thank you again and hope to see you in two weeks!

Eredmények

Csapat1234Elért pontszám
Sharks00606
Cowbells660618
Please follow and like us:
error

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük