post

Javul a pályahelyzet

Csapatunk életében nagy előrelépés történt idén nyáron, hiszen elkezdődött leendő edzőpályánk kialakítása.


A pályagondok – mint a legtöbb hazai csapatnak – nekünk sem ismeretlenek és mióta az Elektromos Sporttelepet el kellett hagynunk, nem volt saját otthona a csapatnak. Ez nagyban hátráltatta a felkészülésünket, hiszen limitált és kötött edzésidőpontokkal tudtunk csak számolni a HFL csapatnál és az utánpótlásnál egyaránt.

A jövőben ez megoldódni látszik, hiszen a Lukács iskola területén sikerült egy, az iskolával közös használatú pálya kialakításáról megegyeznünk. Erről Vorholt Viktor, egyesületünk elnöke a következőt mondta:

„A Műszaki Szakképzési Centrum vezetőjével és a Lukács iskola igazgatónőjével sikerült megállapodnunk abban, hogy felújítjuk a pályát és a következő 10 évben használhatjuk. Természetesen nagyon hálásak vagyunk a lehetőségért, ami részben megoldja a csapat pályagondjait.” 

A pályamunkálatok teljes mértékben a csapatra hárultak, amit támogatóinkkal együtt tudtunk kivitelezni. Sokan járultak hozzá valamivel a HFL csapat tagjaitól kezdve a labdarúgóinkon át az utánpótlás játékosainkig, akár kétkezi munkával, akár pályamunkákhoz szükséges gépek és eszközök biztosításával. Reményeink szerint a szeptemberi utánpótlásbajnokságok alatt már az edzőpályán készülhetünk.

3

kép 3 / 5

Please follow and like us:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük