post

December elején hivatalosan is lezártuk a 2019-es évet.

A december a pihenés jegyében telik, a klub januártól folytatja a felkészülést a 2020-as HFL szezonra.

Természetesen a srácok nem lazsálnak addig sem, egyénileg járnak konditerembe, futni, funkcionális edzésekre, illetve az elkapók tartanak közös edzéseket is. A fiúkban nagy a győzni akarás és meg szeretnék mutatni mi rejlik bennük valójában, amit az idén ősszel érkezett Boda Gábor vezetésével bizonyíthatnak.
Az év végi zárórendezvényen kerültek kiosztásra az MVP díjak és elismerő oklevelek. Az utóbbi évek folyamatos edző változása miatt a felnőtt csapatban nem osztottunk ki díjakat, az utánpótlásnál viszont igen. Horváth Péter, Andres Fernandez és Szilas Péter, a fiatalok edzői U11, U13, U15, U17 és U19 korosztályokban adtak át díjakat. A következő listán bemutatjuk, kik kapták meg az MVP plakettet, elismerve egész éves munkájukat.

Az U11 korosztály díjazott játékosai:
MVP – Matkovics Márk
Offense – Kovács László
Defense – Matkovics Máté


Balról jobbra: Szilas Péter, Horváth Péter, Matkovics Márk, Matkovics Máté, Andres Fernandez


Az U13 korosztály díjazottjai:
MVP – Szabó Dávid
Offense – Várfalvi Botond
Defense – Galgán Ádám

Balról jobbra: Szilas Péter, Horváth Péter, Galgán Ádám, Várfalvi Botond, Andres Fernandez


Az U15 korosztály díjazott játékosai:
MVP – Hegedüs Dániel
Offense – Takács Dominik
Defense – Kiss Marcell

Balról jobbra: Szilas Péter, Horváth Péter, Hegedüs Dániel, Andres Fernandez


Az U17 korosztály díjazott játékosai:
MVP – Jahn Máté
Offense – Czéhmester Máté
Defense – Sári Roland

Balról jobbra: Szilas Péter, Horváth Péter, Sári Roland, Jahn Máté, Andres Fernandez


Az U19 korosztály díjazottjai:
Offense – Horváth Benedek
Defense – Keller Péter
Újonc – Callejas Dániel

Balról jobbra: Szilas Péter, Horváth Péter, Callejas Dániel, Keller Péter, Andres Fernandez


2019 hőseMarkó Bálint

Balról jobbra: Szilas Péter, Horváth Péter, Vorholt Viktor, Markó Bálint, Andres Fernandez


Az edzői stáb oklevéllel jutalmazta az egyes játékhetek legjobbjait. A következő játékosok kaptak ilyen elismerést:

U15 játékhétOffenseDefense
1.Takács DominikNagy Benedek

Balról jobbra: Szilas Péter, Horváth Péter, Nagy Benedek, Andres Fernandez


U17 játékhétOffenseDefense
1.Keresztes KeveJahn Máté
2.Pusztai KristófSzabó Bálint
3.Markó BálintMatkovics Milán

Balról jobbra: Szilas Péter, Horváth Péter, Jahn Máté, Markó Bálint, Szabó Bálint, Matkovics Milán, Andres Fernandez


U19 játékhétOffenseDefense
1.Várfalvi PéterHegedüs Benedek
2.Czéhmester MátéKeller Péter
3.Jahn MátéHorváth Benedek
4.Jahn MátéCallejas Dániel
5.Horváth BenedekJahn Máté

Balról jobbra: Szilas Péter, Horváth Péter, Jahn Máté, Várfalvi Péter, Keller Péter, Callejas Dániel, Andres Fernandez


Gratulálunk játékosainknak és köszönjük egész éves munkátokat! A 2019-es évet ezzel az eseménnyel zártuk. Mindenkinek jó pihenést, kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk! Januárban találkozunk!

Please follow and like us:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük