post

2020-ban nem lesz HFL

Mint arról már valószínűleg értesültetek, 2020-ban a HFL kiemelt bajnokság nem kerül megrendezésre.

Grafika: Hungarian Football

Több más HFL csapattal egyetemben a Győr Sharks is idén ősszel a Div. I-ben fog játszani. Keretünkből hiányozni fog néhány rutinos játékosunk és eddigi import játékosaink is. A fentiek fényében csapatunk az őszi szezont elsősorban felkészülésként fogja fel a 2021 tavaszi HFL szezonra. Szeretnénk fiatal tehetségeinknek minél több játéklehetőséget biztosítani, illetve próbálkozunk új import játékosok csatarendbe állításával is. Edzéseink elkezdődtek, augusztusban pedig a csapat immár a teljes kerettel edzőtáborba vonul, hogy augusztus végén kezdetét vegye a 2020-as Div. I szezon. Új igazolásaink bemutatásával hamarosan jelentkezünk.

A bajnokság 8 csapat részvételével kerül lebonyolításra. A Szövetség az indulókat két csoportra osztotta.

Keleti csoport: Budapest Cowbells, DEAC Gladiators, Miskolc Steelers, Nyíregyháza Tigers.

Nyugati csoport: Budapest Wolves, Dak Acél Gorillaz, Győr Sharks, NBA Crushers.

Az egyes csoportokon belül mindenki játszik mindenkivel, valamint egy mérkőzés kerül megrendezésre csoporton kívüli ellenféllel. Így az alapszakasz négy mérkőzésből fog állni, amit elődöntő és döntő követ.

Csapatunk a Wolves, Gorillaz, Crushers csoportellenfelekkel, valamint a Steelers csoporton kívüli ellenféllel fog mérkőzni az alapszakaszban.

Please follow and like us:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük